Dietz Gusztáv - Cápa

Dietz Gusztáv – Cápa

Dietz Gusztáv – Beceneve: Cápa
1977 január 18. – Budapest
Magassága: 193cm, Tömege: 93kg

Dietz Gusztáv egy lila öves Jiu-Jitsu MMA bajnok. Aktív ketrecharcos időszaka 2008 és 2016 között volt. Jelenleg Laky Zsuzsi, 2003-as Európa szépének a férje. Házasságból két lányuk született.

Dietz Gusztáv életrajza

Gyermekkorában a budai hegyekben élt családjával. Ez a hely akkoriban nem volt olyan előkelő, mint napjainkban, ennek ellenére nyugodt környezetet biztosított számára. Később egy lényegesen nagyobb, angyalföldi önkormányzati lakásba költözött a család, maguk mögött hagyva a budai nyugalmat. A költözéskor hétéves kisfiúként sikerült könnyen beilleszkednie az új környezetbe. Az emberek itt mások voltak, és a zárt térben az élet is más volt, ami nem mindig volt számára megfelelő.

Az új környezetben nem tudta megtalálni a helyét, így egyre rosszabb társaságba keveredett. Édesapjával rendkívűl szoros kapcsolatot ápolt, ezért amikor 16 éves korában elvesztette, ez nagyon mélyen érintette.

Nem volt képes feldolgozni édesapja elvesztését, így ettől kezdve csak az éjszakázás, a bűnőzés, a balhék és kábítószer világába menekült. Dietz Gusztáv közel tíz éven keresztül volt drogfüggő, és ez idő alatt közel 29 millió forintot költött kábítószerre. Ebben az időszakban családja bizalmát és minden barátját elvesztette. Több próbálkozása volt leszokni a szerről, de nem volt meg számára a miért.

Ez az életmód végül börtönbüntetést vont maga után, ami felfüggesztett büntetéssel zárult, melynek a feltétele az volt, hogy részt vesz egy drog elvonókúrán. 2004-ben a rehabilitáció végén ismerkedett meg a brazil jiu jitsuval. Mestere Maximiliano Carvalho volt, aki egészen lila övig fejlesztette ebben a küzdősportban.

Dietz Gusztáv sportolói karrierje

2008-ban vette kezdetét amatőr MMA karrierje, ahol első ellenfele az egykori olimpiai bajnok birkózó: Bárdosi Sándor volt. Dietz Gusztáv az első menetben feladásra késztette Bárdosit egy combfeszítéssel.

2009-ben kezdődött igazi profi pályafutása. Végh Attila ellen lépett a ketrecbe, akitől az első menetben TKO vereséget szenvedett.

Ezután csatlakozott az olimpiai bajnok birkózó, Növényi Norbert klubjához. Úgy érezte, tovább kell képeznie magát álló harc terén.

2010 június 19-én lépett a ketrecbe Pálfi Attlia ellen, akit 15 másodperc alatt fojtással kényszerített feladásra.

2013 november 23-án Rene Wollinger (Gladiátor) volt az ellenfele, aki az első menetben combfeszítéssel búcsúztatta a harctól.

2014 október 14-én Petrovski Attila elleni összecsapás következett, melyet Gusztáv kiütéssel nyert meg.

Továbbiakban Dietz Gusztáv 2015-ben és 2016-ban még három profi MMA meccsen harcolt, de mindegyiket TKO-val veszítette el. Az utolsó meccsén olyan komoly agysérülést szenvedett, ami miatt erősen károsodott a rövidtávú memóriája.

Dietz Gusztáv felesége és családja

Laky Zsuzsival, a volt Miss Europe szépével 2010-ben kötött házasságot. Két lányuk született, 2011-ben Luca, majd 2014-ben Lujza érkezett a családba. Gusztáv titokban azért reménykedik benne, hogy felesége megajándékozza őt egy fiúval is. Jelenleg egy családi házban élnek Budapesttől 20km-re, Gödön.

Média szereplései

2018-ban Dietz Gusztáv feleségével együtt szerepelt a Legbátrabb Páros című műsorban, ahol Berki Krisztiánt és feleségét győzték le és nyerték meg a 10 millió forintos fődíjat.

A Külön Falka című kisfilmet 2020 nyarán forgatták, melyhez Dietz Gusztávot választották a főszerepre az alkotók. A film bemutatója kicsit csúszott a koronavírus miatt, ennek okán 2021 augusztusában mutatták be a mozikban.

A Vigyázat, gyerekkel vagyok című szórakoztató műsorban 2023 januárjában kapott meghívást Dietz Gusztáv kislányával, Lujzival. Ördög Nórával, aki arról beszélgettek, hogy a szűlők, mivel idegesítik a gyerekeket. Gusztáv viccesen mesélt róla, hogy náluk inkább a gyerekek idegesítik a szűlőket, viszont van a pihenésre egy bevált módszerük. Szerinte a hosszú házasság titka az, ha külön hálószobába alszanak a párok. „Nekem van erről egy teóriám, hogy a nyugalom és a boldogság sosem járnak kéz a kézben.”

A filmforgatás után a sorozatok világába is belekóstolt. A Mellékhatás című sorozat második évadában kapott szerepet, mint Ludmann Zsolt verőembere. Dietz Gusztáv ezen alakítása megtekinthető az RTL+-on.

Bulvár hírek Dietz Gusztávról

Barátai már évek óta buzdították, hogy foglalja könyvbe életének történetét, amihez korábban nem volt elegendő önbizalma. Valószínűleg soha nem kezdett volna bele egymaga, de 2022 júliusában egy kiadó megkereste, és segítséget is ajánlott a könyv megírásához. Elmondása szerint a gyerekei miatt írná meg főképpen élete történetét, ugyanakkor meg szeretné mutatni a lányainak, hogy kerüljék azt az életet, ahogyan ő élt. Dietz Gusztáv szerint a készülő könyv egy botránykönyv lesz. Ezzel abba is hagyná az írást, de ezt mindenképpen ütősre szeretné elkészíteni.

Az élete a külvilág számára valószínűleg sikersztorinak tűnhet, de senkinek sem ajánlaná, hogy kövesse ezt az életutat. Most inkább kicsit hátradőlne, és a családjára szeretne koncentrálni. Az élete nem mondható átlagosnak, és csak nagyon kicsin múlt, hogy nem csúszott teljesen félre.

Kapcsolódó bejegyzések